A HOLLÓK

Uram, ha dér ül már a réten,
s a hosszan zengő estharang
dületeg viskók közt alant
elhallgat a kopár vidéken,
szálljon az égből ide le
a hollók kedves serege.

Károgó furcsa had a fákon,
fészketek dúlja téli szél!
Sárgás folyók vizeinél,
útmenti vén kálváriákon,
árkok felett, odúk felett
oszoljatok és gyűljetek!

Francia földön, téli tájon,
hol tegnapról sok holt hever,
ott köröztök ti ezrivel,
hogy mindőnk szíve visszafájjon.
Légy tartozásunk zord szava,
te, gyász fekete madara!

De szentjeim ti, fenn a tölgyön,
a bűvös est bús árbocán,
legyen övék a csalogány,
övék, kiket már lenn a földön
a fűbe láncol - s ott a vég! -
a reménytelen vereség.

Kardos László fordítása